Lexy szemszög:
- Hola! - Köszönt az ajtóban álló focista, miután kiszálltunk a kocsikból. Ha jól láttam, Mesut fizetett és jó adag borravalót is adott a sofőrnek.
- Hola! - Köszöntem vigyorogva és belecsaptam a kinyújtott tenyerébe.
- A tegnapiért. - Pacsiztunk le. - Özil, nem is mondtad, hogy ennyien jöttök!
- Tán nem férünk be? - Vigyorgott a német és a "kis" tengerparti házra nézett.
Az igazat megvallva én valami hotelre számítottam, de ez sem rossz! Sőt, a fehér falak ellenére nagyon királyul nézett ki. Kicsit elszabadulhatott a tervező fantáziája, mert eléggé kacifántosra sikeredett. Amíg Özil és Sergio beszélgettek, addig mi Verával megnéztük magunknak az udvart.
- Ez hatalmas! - Mutattam körbe.
- Pont elfér itt egy világnyi focista. - Vágott Roni "Not Bad" fejet.
Én is így gondoltam. Ebben a pillanatban megállt 8 másik autó és mindegyikből sora szálltak ki a közismert focisták.
- Lexy! Csukd be a szádat! - Röhögött fel mellettem barátnőm és elindult feléjük.
Ha egy kicsivel több bátorságom lett volna, akkor utánuk megyek. DE, mivel az nem volt, így inkább bementem a házba. Mindenhol fehér falak és vörös bútorok fogadtak. Persze volt más színben is, de ez a kettő volt az uralkodó szín.
- Hola! - Lépett elém vigyorogva egy spanyol. Történetesen Iker. Ki más?
- Hola! - Köszöntem vissza és bemutatkoztam.
- Te vagy Mesut unokahúgaaa...? - Mért végig.
- Az unokahúgának a barátnője. - Mosolyogtam és érdeklődve fordultam a többi spanyol felé.
- Hola - köszöntek kórusban, mire elvigyorodtam és sorolni kezdtem a neveket. - Xabi Alonso, Mata, Torres és Iker Casillas.
- Foci drukker! Király! - Nézett rám Torres.
- Mindent tudok rólatok. - Vontam vállat. A spanyolokkal jobban ki fogok jönni.
- Áh! - Kiáltott fel mögülem egy hang, mire megugrottam.
- Tudod kidet ijesztgesd! - morogtam magyarul.
- Mindent tudsz rólam is? - Állt meg előttem Mattia. Az arcom pillanatok alatt vált tűzvörössé és az idő is lelassult.
- Igen - Válaszoltam.
- Azt is tudod, hogy mekkora? - Jelent meg Balotelli.
- 183 cm vagy. - Arcomat a kezembe temettem, mert rájöttem, hogy mire is értette.
- Az jóóóóóóó hosszúúúú. - Kacsintott perverzül a csatár.
- Idióta. - Vágta nyakon Buffon.
- Akkor gondolom nekem sem kell bemutatkoznom, de azért megteszem. Salvatore Sirigu - Hajolt meg és a kézfejemre csókot nyomott.
- Ebből házasság lesz! - Jelent meg Vera is.
Mindenki nevetett.
- Seres Alexa - hajoltam meg felé kicsit.
- Oh, hölgyem. Maga elragadó - Ez most hála az égnek nem nekem szólt, hanem az én kedves barátnőmnek.
- Köszönöm, de ha még egyszer lehölgyezel, akkor saját kezűleg öllek meg - mondta Roni magyarul és közben nyájasan mosolygott David Luizra.
- Ez olyan rossz, hogy nem értjük mit mondotok. - Jött be duzzogva Sergio.
- Mi se értünk mindenkit, szokjátok meg! - Vontam vállat.
Egyre többen lettünk és este nyolcra már be is csukták a "kapukat". Innen már nem szabadulunk. Létszám ellenőrzést tartottunk és mindenkinek a lelkére kötöttük, hogy ne igyák le magukat a sárga földig.
- Akkor! - Kiáltotta el magát Müller. - Brazilok Júlio Cesar, David Luiz, Marcelo, Willian, Dani Alves és Neymar. Mind itt van pipa. Uruguay csak Cavani, pipa. Franciák Lloris, Varane, Griezmann, Benzema, pipa. Portugálok Nani, Pepe és Cris. Oké, mind megvan! Spanyol csapat Iker, Sergio, Xabi, Mata és Torres. Teljes a létszám! Olaszok Gigi, Sirigu, Veratti, Mattia és Balotelli. Királyság! És tőlünk is mindenki itt van! - Mondta hangosan. - Akkor kezdődhet a buli!
Már nem tudom, hogyan keveredtem a piás pulthoz, de csak arra eszméltem, hogy én keverem mindenki piáját. Nem hogy leállítottam volna őket, még itattam is mindet! Ezt nem mosom le magamról soha!
- Vera - keveredett oda a barátosném is. - Jól látom, hogy csak mi vagyunk lányok?
- Tökéletes a szemed mint mindig. - Dicsért meg vigyorogva és megcsapdosta az arcomat.
- Akkor miért? - Fojtottam vissza a nevetésem.
- Mert sajt. Kérdezz meg valakit. - Láttam ahogy előveszi a Malibu-t. Te se leszel józan buli végére.
Én elindultam keresni egy szervezőt. Tudtommal minden csapatból volt egy "Józan" aki majd haza furikázza a társait. Valami kongott és a hang irányába fordulva észrevettem, hogy hajnali kettő van. Ilyenkor szoktunk lemenni az otthoni havernál a pincébe és beszélgetni mindenről. Aztán felmenni és aludni. Meg is éreztem magamon, hogy fáradt vagyok. Hirtelen mintha ólom nehezek lettek volna a lábaim. Aludni akartam, de beszélgetés ütötte meg a fülemet. Az egyik közeli szobából jött. Balotelli és Mattia beszélgettek olaszos hangerővel. Bekukkantottam. A zene ide nem teljesen jutott el, így néhány mondatot elcsíphettem.
- Tényleg? - kérdezte Balotelli meghökkenve.
- Igen, mert olyan furcsán csinos. - Sóhajtott a védő és ha őt nem is láttam a hangjából sejteni lehetett, hogy keze a szája előtt van.
- Akkor te most szerelmes vagy? - Nevetett fel Mario és én áldottam magam, hogy ennél a témánál figyeltem olaszon.
- Igen, azt hiszem beleszerettem. - Sóhajtott fel De Sciglio és a nyikorgásból ítélve ráfeküdt az ágyra.
Be akartam csukni az ajtót és eltűnni. Valahogy rosszul estek a szavai. Mit hittem? Egy híresség! Mégis, most hogy ilyen közel lehettem hozzá reménykedni kezdtem abban, talán belém szeret.
Az ajtót lassan hajtottam be, de még így is láttam Balotelli felém villanó szemét.
Sosem szerettem azt a fajta zenét, ami ezen a kis találkán ment. Jobb szerettem a csendet, így el kezdtem keresgélni egy kis zugot, mit birtokba vehetnék. Találtam egy eldugott helyet, ahol nemigen találhatnak rám a többiek. Bent volt egy nagy piros fotel, amiben rögtön elhelyezkedtem. Behunytam a szemem és a kintről beszűrődő zajokat hallgattam, amik csak tompán jutottak ide. Aztán egyszer csak felhangosodott a zene, majd megint elhalkult.
- Lexy? - halottam egy mély hangot.
- Balotelli? - vontam össze a szemöldököm. - Te..?
- Mit keresek itt? Téged - vigyorodott el, mire nekem nagyra nyíltak a szemeim.
- És miért? - tettem fel a kérdést, amire lehet, hogy nem is akartam tudni a választ.
- Mattia miatt. - Ült le az ágyra.
- Mi van vele? - fordultam el és örültem, hogy elmúlt a perverz veszély.
- Ugye tudod, hogy beléd van zúgva? - kérdezte ezt úgy, mintha minden nap ezt tenné fel a lányoknak.
Nem szólaltam meg. Az nem lehet.
- Lehet, hogy most találkoztatok először, de egész végig rólad kérdezősködik Mülleréknél és Dani-éknál, sosem láttam még ilyennek - halottam a hangján, hogy mosolyog.
- És most mit tegyek? - kérdeztem gúnyosan. - Rohanjak oda hozzá, mint a többi csaj, akik csak a pénzét akarják?
- Tényleg ennyire jó ember ismerő lennél? - állt fel Balo az ágyról(!).
- Állítólag - vontam vállat. - Az meg már más tészta, hogy a focisták, sőt! A hírességek háromnegyede ettől fél. Hogy nem maguk, hanem a pénzük miatt szeretik őket. A maradék meg kihasználja ezt.
A focista elindult az ajtó felé, de a kilincset nem akaródzott neki lenyomnia.
- Megmondom neki, hogy te más vagy - jelentette ki, mire én tiltakozni akartam, de egy utolsó mondattal egyedül hagyott a szobában.
"Ő tudna szeretni, ugye tudod?" csengtek Balotelli szavai a fülemben. Még mindig a fotelben voltam. Egy gyümölcslével teli pohár tökéletes társaságnak bizonyult, mikor újfent benyitottak.
- Jajj, bocsi - szabadkozott rögtön a Milán hátvédje.
- Semmi baj - legyintettem. Balo máris szólt volna neki? - Te is ezek a "zenék" elől menekülsz? - értettem a monoton tuc-tuc-ra, ami kintről áradt. És amit én személy szerint, gyűlöltem. Persze csak a kínos helyzetet akartam elkerülni.
- Az igazat megvallva Balotelli küldött... - harapta el a szó végét.
Szóval igazat mondott az olasz csatár. Egy ideig csendben voltunk. Én háttal ültem, de hallottam, hogy Mattia ki akart menni a szobából, de megállítottam.
- Tényleg szerelmes vagy belém? - tettem fel a kérdést a poharamnak, még mielőtt meggondolhattam volna magam.
Nem láthattam a reakcióját, de el tudtam képzelni. Lesajnáló mosoly, majd ajtócsapódás. Viszont e helyett csak a néma csend fogadott. Megfordultam. Már ki is ment volna?
Hátrahőköltem, mikor egy barna szempárral találtam magam szemben.
- Ki mondta ezt neked? - nézett mélyen a szemembe.
- Balotelli - válaszoltam az igazsághoz híven, miközben beljebb préselődtem a fotelben.
- Annak az idiótának... - hunyta be a szemeit, mire egyre szaggatottabban vettem a levegőt. - Kivételesen igaza volt.
Nem hagyott időt, hogy felfogjam a mondandója lényegét, hanem megcsókolt. Puha ajkát az enyémnek nyomta és bebocsájtást kért. Egyik kezét a derekamra csúsztatta és közelebb húzott magához. Az én kezemből kicsúszott a pohár és hallottam, ahogy hangos csattanással darabokra hullik, pont mint az ellenállásom. Felálltam és a nyakába kapaszkodva húztam közelebb magamhoz. Nem érdekelt, hogy még jobban összetaposom az üvegpoharat. Abban a pillanatban semmi sem érdekelt. Ebben a csókban éreztem valami érzelmet. Lehet, hogy csak én képzeltem oda?
A levegőhiány miatt kellett szétválnunk. A szemei sötétebbek voltak, mint eddig és láttam benne valami furcsa csillogást. Kezét az arcomra tette és én belebújtam a tenyerébe.
- Lexy... - ejtette ki halkan a nevem, majd egyre hangosabban. És a hanghoz egy rángató mozgás is társult.
Mikor Sergio arca kúszott a látóterembe, akkor esett le, hogy elaludtam.
- A szájba baszott kurva úr istenit - káromkodtam egy sort magyarul, majd kidörgöltem az álmot a szememből.
- Jól vagy? - vigyorgott a spanyol hátvéd és én magamban kárörvendően nevettem, hogy ezt jóanyám nem láthatja.
- Persze, csak éppen életem egyik legszebb álmából keltettél fel. - Sóhajtok fel színpadiasan. Bár nem is kellett nagyon megjátszanom, mert még mindig az álom hatása alatt voltam. Olyan élethű volt...
- Lassan menni kéne és mivel majdnem mindenki részeg, így mindenki más és más helyen fog aludni. - Magyarázta ezt úgy, mintha maximum 3 éves lennék.
- Mi hol leszünk Verával? - Vigyorodtam el.
- Mi az hogy ti? - Vonta fel somolyogva a szemöldökét. - Honnan veszed, hogy egy helyre kerültök?
- Reménykedni szabad nem? - Mosolyogtam, de azért izzadtni kezdett a tenyerem.
- Nyugi, mindketten a Brazil gárdánál kaptok szállást. - Vágott hátba, mire majdnem kiköptem a tüdőmet.
- Miért nem úgy megyünk, ahogy jöttünk? - Kérdeztem.
- Mert taxival jöttetek, és a sofőröket meg lehet fizetni. Hidd el nem a részeg focisták javára. - Húzta el gúnyosan a száját. Jé! Ennek is nagy a szája!
- Akkor irány az autók! - Mutattam előre az álmomat teljesen kizárva a tudatomból.
- Mi az, hogy Veráék már leléptek? - Kaptam majdnem sírógörcsöt, mikor megláttam az egyetlen autót ami árván álldogált az udvaron.
- Tudod elég furcsa helyet választottál az alváshoz, így mire megtaláltunk szerintem leléptek. - Vont vállat nemtörődöm módon Lloris.
- Nem mondod? - Nevettem fel kínomban. - Akkor én most mit csináljak?
- Gyere haza viszlek - karolta át a kapus a nyakamat.
- Ittál? - Kérdeztem és kibújtam a karja alól, ami viccesen nézett ki, mivel kb 10 centivel magasabb nálam.
- Igen, de nem ajánlanám fel, ha részeg lennék.
- Óh, dehogynem! - Vettem mély levegőt.
- Akkor mondom másképp. - Vigyorgott a képembe. - Vagy most velünk jössz - mutatott Sergiora és magára, mivel már csak hárman voltunk. - Vagy itt maradsz, mert nincs több kocsi.
Egy pillanatra elgondolkodtam a maradáson, de gyorsan meggyőztem magam róla, hogy ha Sese is be mer ülni, akkor én is. Hogy ez mekkora hiba volt!
Egy óra kocsikázás után Sergio elköszönt, mivel a spanyol szállás pont útba esett. Mi még mentünk csendben egy jó tíz percet és megálltunk egy helyen. A kapus kiszállt és kinyújtózkodott.
- Hol vagyunk? - kérdeztem félve és körülnéztem.
- Itthon. - Indult el az egyik irányba.
- Azt mondtad haza viszel - siettem utána.
- Én haza is hoztalak - vigyorgott. - Azt nem mondtam, hogy hozzád haza, vagy hozzám haza.
Megszólalni sem tudtam a megrökönyödéstől. Mi jöhet még?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése