11. rész - Csapjunk bele!

Roni szemszög

The Pussycat Dolls - Buttons ft. Snoop Dogg

- Hola! - köszönt Sergio, mikor kikászálódtunk a kocsiból, majd mindkettőnkkel lepacsizott. Meglepő, hogy ő fogadott. Személy szerint Danira számítottam, tudjátok, mint egy brazil házigazda. - Özil, nem is mondtad, hogy ennyien jöttök!

- Tán nem férünk be? - vigyorgott nagybátyám a hátunk mögött sorra érkező kocsikra mutogatva, amikből egyesével szálltak ki a németek. A megszállás ezennel kezdetét veszi!

- Gyere... - motyogtam barátnőmnek és elindultam az udvar felé, ami a házzal együtt monumentális volt.

- Ez hatalmas! - mutogatott körbe.

- Pont elfér itt egy világnyi focista - vágtam elégedett arcot, mikor körbenéztem. A tuják tökéletes formákra voltak vágva, a gallyak nem ágaztak az ég felé. A ház kívülről modern volt, de gondolom belülről is hasonló lesz a kinézete. Mikor az udvar feléhez értünk, tudatosult bennünk, miszerint a nap folyamán nem biztos, hogy erre fogunk szaladgálni, így visszasétáltunk a fiúkhoz. Mikor Özil mellé léptünk, pont a portugálokon volt a sor.

- Lexy! Csukd be a szádat! - szóltam rá nevetve magyarul, mivel a tudat, hogy Cristiano Ronaldo éppen kiszáll a kocsiból, teljesen leblokkolta és a földbe gyökerezett a lába. Mosolyogva elindultam feléjük.

- Hola! - köszöntem, majd a férfi rám nézett és villantotta is a legszebb mosolyát.

- Hola! Te vagy az egyik kis csaj, akivel angolul kell beszélnem, igaz? - kérdezte az említett nyelven.

- Igen. - bólintottam.

- Gondolom, tudod, ki vagyok... - nyújtotta a kezét. - Hívj csak Chris-nek.

- Te pedig Roninak - kezeltünk le egymással.

- Roni? Heh, felvetted a becenevem? - nevetett. - Csak nem nagy rajongóm vagy?

- Nem, vagyis igen... Szóval... - köszörültem a torkomat. - A Roni nem teljesen a Ronaldo-ból ered... A teljes nevem Veronika és ebből jött.

- Á, már értem! - bólogatott. - Kik vannak még itt? - pillantott a bejárati ajtó felé, majd mindketten elindultunk felé.

- Fogalmam sincs... - rántottam vállat. - Mi is csak most jöttünk meg. De az tuti, hogy a németek már elfoglalták a helyüket.

- Na, meg ugye a brazilok... - nézett mosolyogva előre, majd én is megláttam Danit.

- Heló! - öleltem meg a hátvédet.

- Már azt hittem nem jöttök! - kapott fel és megforgatott.

- Bocs, idefele volt egy kisebb dugó... - álltam meg a két lábamon kicsit szédülve.

- Gyertek beljebb! - tárta szélesre az ajtót, majd lehajolt hozzám. - Neymar barátod is már itt van!

Kijelentésére csak zavartan megráztam a fejem és besétáltam a nappaliba, ami egybe volt nyitva a konyhával, de anélkül is óriási volt. Vagyis, az igazat megvallva a "konyha" csak egy bárpult volt. Mindenen fekete, fehér és vörös uralkodott.

- Hú, majdnem akkora, mint az én nappalim! - lépett mellém Cris.

- Csak majdnem?

- Aha, az enyém nagyobb.

Mondata után pislogtam egyet-kettőt, majd fejem felkapva körülnéztem.

- Nem láttad Alexát?

- Kit? - értetlenkedett.

- A barátnőmet!

- Ja, a kis színest? Nem tudom... Az előbb még kint volt. Vagy már bejött? Fogalmam sincs, nem figyeltem.

- Pakoljatok le nyugodtan és érezzétek magatokat otthon! - paskolta meg a fejem Dani. - De, ha nálatok törtök-zúztok, akkor inkább csak üljetek a feneketeken. Ja, és két, sőt! A harmadik szemetek is az antik vázán, ami történetesen a hátatok mögött van! Ha azt leveritek, engem kiherélnek, vili?

- És azt senki sem akarja, tudjuk... - somolyogtam. - Egy pillanat és jövök, csak megkeresem Alexát.

- Oké - felelték egyszerre, majd kimentem a bejáraton. Mivel már egy lélek sem ólálkodott kint, így futva elindultam a kert felé. Hálát adtam Zeusznak, hogy tornacipőt vettem fel a bulira, de átkoztam Hádészt, hogy ilyen ügyes "lánya" van, aki a második percben eltűnik. A szó szoros értelmében. Lefutottam az egész kertet, majd térdemre támaszkodva normalizáltam a légzésemet. Ki találta ki ezt a baromi nagy házat? Eleve izomlázam volt a tegnapi edzéstől, mivel Jogi nem volt hajlandó kivételezni velünk, azaz velem sem. Nyöszörögve vettem az irányt az ajtó felé, mikor is valaki épp kilépett rajta. Tippeljetek, hogy ki volt.

- Oh, szia! - villantotta rám 234423523,4 Wattos mosolyát Neymar, majd mikor elém ért lenyomott két puszit.

- Szia! - mosolyogtam és magamban ordítottam, hogy ne merjek elpirulni, mert lesz itt hadd el hadd.

- Hogyhogy egyedül itt kint? - nézett széjjel.

- Alexát keresem - kezdtem harapdálni a nyelvem, hogy ne örüljek a fejemnek annyira.

- Ó, az előbb láttam, hogy bent beszélget Alonso-val, Mata-val, Torres-szel, Ikerrel, Balotellivel és Mattiával.

Az utolsó név hallatán magamban felröhögtem. "Ezt neked, szerencse, barátosném!" - rázta vigyorogva az öklét a belső Roni.

- Csatlakozunk hozzájuk?

- Csatlakozzunk. - indultunk meg egyszerre, majd illedelmesen előre engedett.

- Hölgyem! - mutatta az utat mosolyogva, mire bevallom kissé elpirultam. Mikor beértünk a nappaliba, egy számomra - még - ismeretlen férfi kezet csókolt Alexának.

- Ebből házasság lesz! - kíséreltem meg a mondatot, mire mindenki nevetett.

- Oh, hölgyem... Maga elragadó! - hallottam David Luis szavait, aki vigyorogva tekintett rám.

- Köszönöm, de ha még egyszer lehölgyezel, akkor saját kezűleg öllek meg... - mondtam magyarul, miközben vigyorogtam. - Azaz, köszönöm... - közöltem vele a rövidebb gondolatomat angolul.

- Ez olyan rossz, hogy nem értjük mit mondotok... - jelent meg duzzogva Sergio.

- Mi se értünk mindenkit, szokjátok meg! - rántott vállat barátnőm.

Ilyen okosnak tűnő dolgokkal telt az idő, míg végül nyolc óra lett és az utolsó ember is megérkezett.

- Akkor! - húzott elő egy hosszabb papírfecnit Müller. - Brazilok: Júlio Cesar, David Luiz, Marcelo, Willian, Dani és Neymar. Mind itt van, pipa. Uruguay: csak Cavani, pipa. Franciák: Lloris, Varane, Griezmann, Benzema, pipa. Portugálok: Nani, Pepe és Cris. Oké, mind megvan! Spanyol csapat: Iker, Sergio, Xabi, Mata és Torres. Teljes a létszám! Olaszok: Gigi, Sirigu, Veratti, Mattia és Balotelli. Királyság! És tőlünk is mindenki itt van! Akkor kezdődhet a buliii!

Ahogy befejezte a létszámellenőrzést a zene bömbölni kezdett. Legalább két perc kellett, amíg a fülem megszokta és a halántékom nem lüktetett annyira. Egy óra alatt majdnem mindenkivel sikerült táncolnom. Igen, csak majdnem, mivel Nene még hátra volt. Szerencsére nem nekem kellett odamennem, mivel mint egy hal, csak úszott az árral és hozzám keveredett. Mondtam már, hogy szeretem az ilyen véletleneket? De csak az ilyet! Kábé tíz percig roptuk a parketten, majd a bárpulthoz szambáztam. Tényleg, nem viccelek. Holt komolyan odaszambáztam.

- Vera... - kezdte óvatosan Alexa, majd mikor ránéztem a "Te mi a francot keresel a bárpult mögött?" szokatlan nézésemmel, folytatta. - Jól látom, hogy csak mi vagyunk lányok?

- Tökéletes a szemed mint mindig! - paskoltam meg a kis piros orcácskáját. Sokáig tartott rájönnöd, drágaságom!

- Akkor miért? - pukkadozott.

- Mert sajt. Kérdezz meg valakit... - nevettem el magam, majd levettem egy Malibu-t a polcról, és összekevertem almalével fele-fele arányban. Barátnőm csak mosolyogva rázta a fejét, hogy ezt az italt választottam; megint. A zene váltott, és ő nyers fintorral töltötte a skót whisky-t Daninak.

- Nem baj, ha most lelépek?

- Menj csak... - bólintottam, mert tudtam, hogy utálja az ilyen ticc-tuccos zenéket, és ilyenkor menekül. Beálltam a pult mögé, és bambulni kezdetem. Nem voltam annyira tisztában az italokkal, mint a srácok, mivel én sosem voltam valami nagy iszákos, így csak pislogni tudtam, amikor szavalták a sok kinti piát. Rövid időn belül leült a bárpult előtti székre az a férfi, akitől leginkább zavarba jöttem.

- Helló! - mosolygott Neymar, és látszott rajta, hogy van egy kis ital a fejében.

- Szia, csak nem kortyoltál a Lexy által kevert "mindent bele" itókából?

- De, egy kicsit... - vallotta be sűrűket pislogva.

- "Alexa, ha direkt itattad le, én kinyírlak!" - vicsorgott a belső énem.

- És... eddig hogy tetszik Brazília?

- Az igazat megvallva, nem volt sok időm nézegetni a tájat, mert mindenhol magamat láttam...

- Te is ittál a csajszi italából? - nevetett a focista.

- Jó lenne, ha csak ebből állna az egész... - mosolyodtam el halványan.

- Ha gondolod, egyszer elviszlek várost nézni. Úgy is kéne venni pár cuccot... - pislogott rám a nagy, zöld szemeivel.

- Hát... rendben... - pirultam el, amit reméltem, hogy nem vesz észre. Ha igen, a piára fogom. Alig fejeztem be a mondatot, egy ismerős arc ölelte nyakon Nenét egy hatalmas vigyorral a képén.

- Heló, barátom! Ó, és heló, kislány! - nézett rám hunyorogva Mattia, majd elröhögte magát. - Tuti te vagy Mesut unokahugicája!

- Végre valaki, aki elsőre kitalálta... - somolyogtam, és magamban hozzátettem, hogy ez a bizonyos személy teljesen részeg. Jobban végigmérve megakadt a szemem a kezében szorongatott sörösüvegen, és azonnal tudtam, hogy nem barátnőm a hunyó. De tudom, hogy szíve mélyén megtette volna!

- Tudtam! - emelte rám a sört. - Az arcotok nagyon hasonlít!

- Részegen lehet, de amúgy nem... - pillantgattam rá hülyén, mivel Mesut igazából török származású, én pedig magyar. Egy kis különbséget kérnék, gyerekek!

- Na, hagylak tesó... - veregette hátba a brazilt. - Aztán ügyesen, mert más cuppan rá! - integetett hátra, és én azt hittem, hogy utánahajítok egy rumos üveget, de hamar a tudatomba ragadt a "drága volt" mondat. Majd, ha megitták, ami benne van, utánahajítom. Persze, nem teszek nagy kárt benne, mert Alexa képes lenne kinyírni emiatt. Csak épphogy súrolni fogja a fejét...

- Te, Roni... - nézett rám Neymar komolyabban, és nekem úgy kezdett dobogni szívem, mint amikor legelőször találkoztunk. - Mit szólnál hozzá, ha most mutatnám meg a várost? Este sokkal szebb és nincs olyan nagy forgalom, mint nappal.

- Hát... nem is tudom... - pislogtam nagyokat kék szemeimmel, majd körülnéztem: mindenki beszélgetett és vedelt, mint egy idióta. A buli kezdett csak az ivászatra terelődni, és ezt a férfi is észrevette; ez lehet az egyik oka, hogy szabadulni akar. Na, meg ugye ő Neymar... Sötétben kevesebb esély van arra, hogy meglássák. - Rendben, menjünk.

Mercedes Benz - V osztályú

Kisétáltam a bárpultból, amit ő nagy mosollyal fogadott. Körbepillantottam, hátha meglátom nagybátyámat, de öt német csapatos közül egyik sem volt ő. Lehet, ezért a későbbiekben leszid, de én azt mondom, megéri! Megnéztem a telefonomon az órát, amin 21:56 állt. Ilyenkor már szépen besötétedett Brazíliában. Kiléptünk a bejárati ajtón, majd lesétáltunk a kapubejáróhoz, ahol három kocsi állt. Neymar kinyitotta az egyik Mercedes Benz ajtaját, én pedig beszálltam. Belül minden nagyon tágas volt, 2-2 ülés egymással szemben volt elhelyezve. Leültem az egyikre, és csak annyit vettem észre, hogy egy fekete ablak lehúzódik előttem. Egy mogorva, ötvenes éveiben járó őszes férfi ült mögötte, ha jól gondolom a sofőr volt. Nem szólt semmit, csak merevem, gyilkolásra készen bámult engem. Már majdnem megszólaltam, hogy "Húzza már fel legyen szíves azt az ablakot!", de szerencsére Nene is beszállt a kocsiba, majd velem szemben leült. Az idős férfi arca megenyhült, és brazilul kezdett beszélgetni a focistával. Őszintén szólva fingom sincs, hogy miről csemegézhettek, de a sofőr meglepett és hitetlenkedő arccal húzta fel az ablakot, majd pár másodperc után hallottam, ahogy megindítja a motort és elindulunk. Egy dolog rögzült bennem: most már nincs menekvés!