10. Ébredés

Lexy szemszög:

System of A Down

Kezdtem unni, hogy csak ácsorgok az autó mellett, így mikor Lloris intett, hogy menjek utána. Én... mentem utána. Most komolyan? Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Más környezet. Egy másik ország. Egy teljesen más kontinens! És most egyedül maradtam egy francia válogatottal. Hogy hogyan, abba bele se mertem gondolni. Inkább engedelmesen sétáltam arra, amerre a kapus. A földet fixíroztam, így csak akkor tudatosult bennem, hogy megálltunk, mikor beleütköztem Lloris-ba.

 - Ez az én szobám - bökte meg az ajtót. Látszott rajta, hogy még egyáltalán nem józan. Hogyan ülhettem be mellé a kocsiba? Mi lett volna, ha... Na jó, Alexa. Most hagyd abba ezt a "Mi lett volna ha" szöveget, mert a falra mászok tőle. Szólalt meg egy belső hangocska.

 - Keress magadnak egy szobát, ahol helyet találsz - lépett be az ajtaján, akarom mondani, beesett az ajtón és úgy is maradt. Egyedül az jelezte, hogy még él, hogy a háta fel-le emelkedett.

 Pánikolni kezdtem. Mi a tökömet kezdjek a helyzettel? Először elkezdtem fel-alá mászkálni, majd mikor rájöttem, hogy ez nem vezet semmire, akkor kerestem magamnak egy üres szobát. Fáradt is voltam és nyűgös is. Úgy döntöttem, hogy majd holnap... Illetve mára hagyom majd a kiakadásomat.

  Az álmom zavaros volt. Minden volt benne. A spanyolokon keresztül a franciákig mindenki! Viszont volt ott egy zavaró tényező, de mindent átgondolva még az is kellemes volt. Mikor felkeltem, akkor még nem volt kedvem kinyitni a szemeimet. Viszont rossz szokásom, hogy csukott szemmel gondolkodok, csakhogy jobban bele tudjam élni magam a képzeletembe. Nem akartam megtudni, hogy mennyi az idő és azt sem, hogy most mennyire tűnök nyúzottnak.

 Viszont eléggé idegesített az, hogy a nyakamra meleg levegő jött úgy, hogy nem voltam betakarva. Félve fordultam az ismeretlen felé. Mikor megláttam magam mellett a francia csatárt, elővettem a legszebb magyar nyelvtudásomat.

 - Bonjour! - Vigyorgott rám Griezzmann.

 Hátra ugrottam az ijedtségtől, ezzel elérve azt, hogy háttal a padlóra essek. Még a fejemet is beütöttem, ahelyett, hogy a kellemetlen tényezőnek a képét vertem volna be.

 - Áuh... MI A JÓ BÜDÖS P*CSA?! - Ezt volt az első mondatom, természetesen magyarul.

 - Nem tudom, hogy ez mit jelent, de szerintem nem szépet. - Vigyorgott le rám pimaszul.

 - MI? - Néztem rá kissé álmosan és kezdtem lassan felfogni a helyzetet.

 - Neked is jól indulhat a reggeled, főleg, hogy én itt vagyok - könyökölt fel.

 - HE?! MIT KERESEL TE ITT?! - Pattantam fel.

 Körülnéztem a furcsa szobában és a pánik elmúlt. Rájöttem, hogy hol vagyok és már csak a bosszú járt a fejemben. Felkaptam az első kezem ügyébe kerülő tárgyat, ami egy digitális óra volt. Viszont túl drágának ítéltem ahhoz, hogy hozzábasszam a csatárhoz, így maradt a párna.

 - TŰNÉS INNEN! KIFELÉ! - Kiabáltam.

 Senki ne kérdezze, hogy miért ordítoztam még mindig. Talán az adrenalin miatt. A francia botladozva kikászálódott az ágyból. Először a takaróban botlott meg, aztán a küszöbben. Természetesen én egy önelégült vigyor kíséretében figyeltem a bénázását. Közben válogatott kérdésekkel bombáztam. Amikre nagyjából mind tudtam a választ.

 - Nyugi, nyugi. - Próbált védekezni, de nem hagytam magam. - Csak egy ártatlan tréfa volt! Nem feküdtünk le!

Kitágult szemekkel néztem rá és elvörösödtem a gondolatra.

 - Még jó, hogy nem! - ütöttem meg még egyszer.

 - Alexa, kegyelmezz neki! - ordított rám Özil röhögve.

 - Ha nem kegyelmeznék neki, már rég halott lenne! - Néztem a földön összegömbölyödő focistára.

 - Igaz... - morogta Roni.

 - Alexa, lassan indulnunk kéne... - Köszörülte meg a torkát Mesut és óvatosan kivette a párnát a kezemből. - Mondjuk most?

 - Jó, jó! - Forgattam meg a szemeimet. - De mire visszaérek ne legyen itt!

 Megindultam a szobába, de csak a lényegesebb cuccokat kaptam magamra. Éreztem, hogy el fog nyomni az álom, így kibotorkáltam a szobából. Roniék még mindig Griezzmannal társalogtak. - Karim! - Kiáltottam rá a Real-os focistára, aki most lépett ki a mellettünk lévő szobából. - Hogy mondják franciául, hogy bazd meg?
 - Va te faire voir! - Vigyorgott rám.
 - Ezer köszönet! - Kacsintottam, majd Griezzmann felé fordulva a képébe ordítottam az újonnal tanult mondatot.
 - Köszönöm. Öröm veled felkeni. - Hajolt meg színpadiasan, majd visszavonult a szobába saját magán röhögve.
 - Kávét. Most. - Vettem célba a konyhát.
 Persze csak azért, mert fel kellett kelni és ehhez a legjobb út a kávé. Jó nagy adag, feketén. Bár most barátnőm biztos siránkozna egy sort, hogy nem kóstolhatja meg az egyik kedvenc animéjéből a kávét. Az "Anteiku" csodás ízei... Hát oké... Bár én is kíváncsi lennék.
 - Szóval így jutottunk ide - hallottam meg Mesut hangját, miközben az éltető nedűt eltüntettem egy pillanat alatt. - Akkor indulhatunk? - nézett rám Mesut kérdőn.
 - Persze! - Pattantam fel és elindultam Griezmann szobájába. A reggel történtek miatt először kopogtam, majd mikor felhangzott egy halk "Gyere be nyugodtan", benyitottam.
 - Csak a cuccaimért jöttem. - Mutattam az említett ruhadarabokra.
 - Vidd csak. - Vigyorgott fülig érő szájjal, mire én elpirultam.
 - Meg kéne ismételni a reggelt. - Követett végig a szemével.
 Morogtam egyet, ami bármit jelenthetett, bár a mostani esetben egy szimpla "soha" volt. Felkapcsolgattam az összes ékszeremet, majd felkaptam a tornacsukámat. Gyorsan felpattantam az ágy széléről, de rögtön vissza is ültem.
 - Baj van? - kérdezte Griezmann.
 - Dehogy, csak van valami a cipőmben. - Vettem le és rázni kezdtem. Viszont, ahogy megfordítottam különös dolgot vettem észre, amitől a szívem kihagyott pár ütemet... Jó pár ütemet.
 - Biztos jól vagy? - Hajolt közel a francia aggódva.
Először fel sem fogtam miről beszél, aztán úgy, ahogy voltam, lesiettem a lépcsőn. Berontottam a konyhába, ahol Ronit hagytam, majd magammal vonszolva őt, kerestem egy csendes helyet.
 - Alexa bazd meg, letéped a karom! Hidd el szükségem van még rá! - Szidott. - Mi a fene bajod van? Megfagyott a pokol? - Próbált poénkodni, de én nem voltam olyan hangulatban.
 - Rosszabb. - Kapkodtam a levegőt, miközben berontottam a WC-be. Ahol hála az isteneknek nem volt senki.
 - Mi történt? - Komolyodott el. - Ugye nem vesztettél el semmit? - Vonta fel perverzül a szemöldökét.
 - De igen... Vagyis nem... - Ültem le a WC tetejére, ami milyen meglepő! Le volt hajtva.
 - Alexa, ne szórakozz velem! Lefeküdtél valakivel!? - kerekedtek el a szemei.
 - Nem feküdtem le senkivel te hülye! - morogtam.
 - Akkor mit vesztettél el? - Ismételte magát, mint egy papagáj.
 - A focistával smárolást kihúzhatom a bakancslistámról... - Nyögtem fel.
 - Hogy mi van??? Neked van bakancslistád? - Röhögött fel, de ahogy rám nézett rájött, nem hazudok. - Mindent mesélj el! Mi történt pontosan?
 - EZ! - Toltam az orra alá a cipőmet, amiből néhány üvegszilánk áll ki.
 - Aham... - Vonta fel a szemöldökét. - És te EBBŐL - mutatott a darabokra -, arra következtetsz, hogy smároltál valakivel?
 - Ah... - Fogtam meg a fejemet. - Hogy lehetsz ennyire értetlen? Gyorsan összefoglalva: Miután otthagytalak, én találtam egy eldugott kis szobát. Egy pohár gyümölcslevet iszogattam, mikor megjelent...
 - Mattia! - Szólt közbe Vera.
 - Nem dehogy! Még nem ő... - Legyintettem.
Mondatomra felkapta a fejét és csak egy szót nyögött ki.
 - Még?
Bólintottam.
 - Hagyd, hogy végig mondjam. - Vettem nagy levegőt mérgesen, mire ő képzeletben lelakatolta a száját. És eldobta a kulcsot. Remélem jó messzire... Khm... Akarom mondani távolra hajította!
 - A lényeg, hogy megjelent Balotelli. Rögtön a lényegre tört és...
Láttam Ronin, hogy nem érti mire akarok kilyukadni, de felröhögött.
 - Bocs, de olyan kétértelműen mondtad!
 - Elmondta..! - Emeltem meg a hangomat, mire ő leült a földre. - Elmondta, hogy Mattia belém esett, mint te a tesitanárba. - Mondtam hangosan és ezzel azt értem el, hogy Roni kinyújtotta rám a nyelvét.
 - Szerelem első látásra? Ez jó, nem? - Kérdezte.
 - Nem, vagyis igen... Azaz nem tudom. - Húztam el a számat. - Állítólag végig rólam kérdezgetett mindenkit.
 - Ez igaz, Mattia tényleg kérdezett egy s mást. Viszont eléggé piás volt már.
Szemeim elkerekedtek.
 - Ez igaz?
 - Persze, de még azt nem mondtad meg, hogy akkor most Mattia kapott le, vagy ringassam magam abba a tudatba, hogy Baloval smároltál? - Vigyorgott.
 - Okés, folytatom. - Sóhajtottam. - Először azt hittem, hogy álmodok, de aztán nem, mert itten lenni ezek szilánk! - Fogalmaztam szép magyarosan és a cipőm talpára mutogattam. Nagy levegőt véve ösztönöztem magam arra, hogy folytassam.
 - Balotelli kiment és azt mondta, hogy szól Mattiának. Azt hittem csak blöfföl a pia hatása miatt, de nem tudom mennyi idő után megjelent Ő. Váltottunk pár szót. - Pirultam el az emlékek hatására. - Aztán megcsókolt. - A gyomrom görcsbe rándult, ahogy visszaemlékeztem.
 - És akkor EZ mit is bizonyít? - Vizsgálta barátnőm a szilánkokat úgy, mintha most találna rá Hitler végakaratára és benne van, hogy ő az unokája.
 - Jah, igen. Annyira jó volt a csók - halkult el a hangom -, hogy a pohár kiesett a kezemből. Gondolom utána már csak bele kellett lépnem. Aztán Sergio keltett fel. Ezért hittem azt, hogy álom volt, de NEM! Mattia De Sciglio megcsókolt! - Túrtam a hajamba, mint mindig, mikor ideges leszek.
 - És állítólag szeret is. - Tűnődött Roni.
 - Az... WAT? - Kezdett derengeni, hogy ha a csók valóság, akkor az előtte lejátszott beszélgetések is.
 - Úgy látom édes, kedves barátosném - kelt fel Vera a hideg kőről -, hogy eddig nem igazán gondoltál bele ebbe.
 Megráztam a fejem és a kezembe temettem az arcom.
 - Csajok! - Hallatszott egy hang kintről. - Itt vagytok?
 - Igen. - Válaszolt Vera helyettem, mivel én most eldöntöttem, hogy egy ideig némát fogok játszani.
 - Minden oké? Nem történt semmi baj? - Kérdezte a német.
De. Akartam mondani. Nagy baj történt. Akkor most nem álmodtam?
 - Na Lexy gyere és egy szót se. Oké? - Húzott fel Roni a wc-ről, majd megveregette az arcomat, hogy legyen benne egy kis szín.
 Bólintottam és együtt kiléptünk az ajtón. Vera magyarázott valamit, amit most nem tudtam felfogni és jelen esetben nem is akartam. Azt kívántam, bárcsak otthon lennék. Otthon a szobámban. Egy jó kis könyv társaságában, hogy el tudjak menekülni a valóság elől.