13. rész - Ég és Föld között

Mesut szemszög

Murat Dalkılıç - Bir Hayli

Reggel támolyogva keltem fel. Magamra kaptam a sötétkék köntösömet, és körbenéztem a szobámban. Sehol senki. Rápillantottam az egyetlen ketyegő tárgyra, ami kereken 10 órát mutatott. Alig láttam ki a szemhéjam alól, a fény nagyon bántotta a szemem. Kimentem, és kopogtam Veráék szobájának ajtaján.

- Csajok! Felkelni! - nyögtem, majd szinte legurultam a lépcsőn. - Francért kell három pár cipőt a lépcső közepére tenni! - fintorogtam, és mintha mi sem történt volna, leültem a konyhapult melletti magasabb székre, és éreztem, hogy ez a magasság elegendő ahhoz, hogy meghaljak. Nagyon. Magasan. Vagyok. Oldalra néztem, ahol a kávéfőző csendben, munkára készen figyelt engem. Lekászálódtam a székről, kikapartam a tegnapról megmaradt kávét, és frisset tettem bele. Tíz perc múlva már idegesen nézegettem, mivel az égvilágon semmi sem történt.

- Na, mi a helyzet, pajtás? - lépett mellém Podolski. - Korán reggel? Ilyen idegesen?

- Túl sokat kérdezel... - morogtam. - Szerintem elromlott a kávéfőző.

- Kapcsold be, és nézd meg.

- Mi? - néztem rá meglepetten.

- Kapcsold be a kávéfőzőt, akkor talán lefőzi. - nevetett, majd megnyomta a piros gombot, és a gép dolgozni kezdett. - Tudod... Piros gomb... Világítani... Lefőzni.

- Basszus, nagyon kivagyok... - dörzsöltem az arcomat.

- Tusolj le, én is onnan jövök! - mutatott a nyakában lógó törülközőre. - A csajok még alszanak?

- Aha, kopogtam, de hagyom még egy kicsit pihenni őket. Hosszú este volt...

- Az! - nevetett frissen és üdén, amiért nagyon irigyeltem és legszívesebben leütöttem volna.

- Kész leszek, mire lefőzi. - utaltam a kávéfőzőre, majd intettem egyet, és felcsoszogtam a  fürdőszobába.

 Megnyitottam a hideg csapot, majd aláálltam. A hideg víz úgy pofán csapott, mintha baseball ütővel tették volna. Megengedtem a meleg vizet is, és a langyos áradat ellazította a testem. Megtörölköztem, majd a szobámban felvettem valami kényelmeset. Újból kezdve a napot, frissebben bekopogtam a lányokhoz.

- Csajok, lassan keljetek, mert Jogi nemsokára megérkezik!

Semmi válasz.

- Csaaajoook! - húztam el a magánhangzókat, és a kilincsre tettem a kezem. - Bejöhetek?

Újból semmi. Szemöldökömet ráncolva nyitottam az ajtót résre, és azonnal szembetűnt az üres, érintetlen ágy.

- CSAJOK! - löktem be a bejáratot, és a fekhely mellé rohantam. - Ezt nem hiszem el! - néztem be az ágy alá is. - Hol vagytok?! A gardróbban öltöztök? - nyitottam be az említett helyiségbe illetlenül, de ott sem voltak. Egy pillanatra megrökönyödve bámultam az ablakra. - Te Szent Isten, elhagytam a lányokat...

 Mikor rögzült a rémálmaimban első helyen szereplő mondat, megiramodtam ordítva a lépcsőn lefelé.

- Lukas! LUKAS! Nagy baj van!

- Elfogyott a sör?  - kérdezte teli szájjal az említett. - Mondd, hogy nem fogyott el!

- Ennél nagyobb baj is van a világon! - néztem rá megvetően. - Elhagytam Roniékat!

Csapattársam hangos nevetésben tört ki.

- Van ilyen. - jelentette ki a kávéjába szürcsölve.

- Hogy vagy képes ilyen nyugodtan ott ülni, és iszogatni a kávéd? Eltűntek! - kaptam a fejemhez. - Jézus, gyere le!

- Nyugalom, barátom! Biztos a braziloknál maradtak. Tudod, tegnap nem mindenki talált haza.

- Akkor is, meg kell találnom őket, amíg Jogi vissza nem tér! Mit fogok neki mondani? Hogy elhagytam őket azon a bulin, amiről nem tud?

- Ez is egy variáció... - gondolkodott hangosan. - Hé, pajti! Veled megyek! Több szem, többet szagol.

- Igazad van, menjünk! - kaptam magamra a cipőmet, és mint egy úthenger, kirohantunk a házból. - Hé, Josh! - kiáltottam oda az egyik sofőrnek. - Kölcsönveszek egy kocsit, ha nem baj. Vészhelyzet van!

- Jól van, de a harmadik szemed is rajta! - nevetett, és nekem dobta a kulcsot.

- Úgy lesz!

- Mesut, nem kellene előbb végigkérdezni az itthoniakat? Nem minden német van itt, de a többsége visszatalált. - Állt elő egy meglepően okos ötlettel Lukas.

- Ez egy fantasztikus terv! - morogtam, majd sarkon fordulva elsiettem. - Te is hasznosítsd magad! - kiabáltam még hátra, de szerintem nem hallotta.

Hol kezdjem? Életemben nem pánikoltam még ennyire. Mit szólok majd a szüleiknek? És ha nem lesznek meg? Ha elrabolták őket? Vagy még rosszabb esetben meghaltak? Mi van, ha valaki megfojtotta őket, vagy elvágta a torkukat? Oké, asszem kicsit túlzásba viszem. Lehet, hogy csak ott maradtak. Vagy...

 - Manuel! - ütköztem bele a kapusba.

 - Neked is reggelt... - dünnyögte félálomban.

 - Nem láttad véletlenül Roniékat? - tértem a tárgyra.

 - Történt velük valami? - vonta össze a szemöldökét.

 - Elhagytam őket. - vágtam rá, mire először kikerekedtek a szemei, majd röhögni kezdett.

 - Ez baromira nem vicces - kapkodta a levegőt még mindig fulladozva, majd színpadiasan megtörölte a homlokát. - Húúúh, ez jó volt! Khm... Bocsi, de ne engem kérdezz! Keresd meg Khedirát, ő beszélt a legtöbbet tegnap, lehet tudja hol vannak...

- Kösz! - intettem neki, és megkerestem Khedira tartózkodási helyét, ami legalább öt percbe telt. Ember, csak egy napja érkeztünk meg, és van itt pár kívülről ugyan olyan ház. Persze, hogy nem találom el elsőre.

- Khedira! - dörömböltem a bejárati ajtón.

- Mi olyan sürgős? - szólalt meg a hátam mögött, és engem a mai napon harmadjára kapott el a szívroham.

- Nem tudod egészen véletlenül, hogy hol aludtak Veráék?

- Nem, miért?

- A fffrancba! - kaptam a fejemhez szitkozódva.

- Csak nem elhagytad az aranypofákat? - vigyorgott a fehér fogaival.

- De... - nyögtem keservesen. - Nem tudsz véletlenül olyan embereket, akik láthatták?

- De, Ramos. - emlékezett vissza. - Többször beszélt Lexyvel, lehet ő tudja.

- Remélem, köszi! - indultam meg kocogva Podolski felé. - Khedirának és Manuelnek fingja nincsen, hogy merre lehetnek, de Sergionak lehet.

- Akkor indulás a spanyolokhoz?

- Ahogy mondod. Én vezetek. - ültünk be a kiszemelt autóba, és beindítottam.

- Ez nem ér! Visszafele vezethetek? - pislogott a legszebb nézésével Lukas.

- Ha nem rám lenne bízva a kocsi, igen. De sajnos ez nem így van, úgyhogy kezed a lábaid mellett!

- Igenis, apu! - vágta be a durcát, majd makacsul kibambult az ablakon.

- Mint egy gyerek... - morogtam, és elővettem a telefonomat. Rákerestem a GPS-re, és beírtam a kívánt címet. Mikor megjelent a zöld útvonal, tövig nyomva a gázt, elindultunk a spanyol gárda felé.

Megérkezve hálát adtunk mindketten az Istennek, hogy kiszállhattunk a kocsiból. Az út három órás volt, és így is a brazilok után a spanyolok helyezkedtek el tőlünk a legközelebb. Futólépésekkel indultunk a bejárat felé, majd hosszas csengetés után csodás módon Casillas nyitott ajtót.

- Hola, todo el mundo...¹ - vakarta a fejét. - Miben segíthetek eme csodálatosan másnapos hangulatban?

- Jelen esetben Sergio kellene nekünk. - tértem a lényegre. - Szívesen megkérdezném hogy vagy, de időnk sincs, és gondolom hasonlóképpen, mint én.

- Ahogy mondod, amigo... Kutyául. - pislogott a két szemei közötti fél másodperces eltéréssel Cas, majd elordította magát. - ¡Eh, Sergio! Özil y Podolski buscar!²

- Voy! - hallottuk a futólépéseket az emeletről, majd megjelent egy szál halásznadrágban. - Sziasztok! - kezelt le velünk. - Gáz van? Sápadtak vagytok.

- Könyörgöm, mondd, hogy tudod merre vannak Roniék! - néztem rá kétségbeesetten.

- Iiijaaaj... - nézett ránk elhúzott szájjal, de kisebb vigyorral. - Elhagytad őket?

- Nem hagytam el! - csattantam fel. - Na, jó... Inkább mondanám úgy, hogy nem tudom a hollétüket. 

- Az egy, és ugyanaz. - bólogatott. - Maldita Sea!³ Megvan! Menjetek a franciákhoz és keressétek meg Lloris-t!

- Most csak szívatsz... - néztem rá reménykedő arccal. - Nincs rá időnk, Jogi hatra hazaér, és ha nem talál minket otthon, mind meghalunk!

- Nem kell ezt így felfogni! - veregetett vállon volt csapattársam. - A franciák negyed órára vannak tőlünk.

- Áááh, a mázli édes íze! - csámcsogott Podolski örömittasan.

- Ah, köszönjük, további jó pihenést! - ragadtam karon Lukas-t, és beültünk a kocsiba.

- Hová sietsz ilyen nagyon? Csak negyed órára vannak!

- Az lehet, de haza is kell érnünk! - morogtam, és rátapostam a gázra.

Igazat kellett adnom Sergionak, negyed órába se telt, mire leparkoltunk a francia villa elé. Elindultunk arra a helyre, amerre az ajtót sejtettük, de szerencsénkre összefutottunk egy ismerőssel.

 - Karim - kiáltottam rá, mire az összerezzent és a fejét fogva felénk fordult.

- Még alszom, vagy ezek már tényleg ti vagytok?

Eléggé másnapos feje volt, így nem akartam sokáig zavarni.

 - Heló, nem láttad Roniékat? - kérdetem meg ma már nem tudom hanyadszorra.

 - A kis rózsaszín, meg a nagyon kómás csajra gondolsz, akik fent alszanak? - morfondírozott. - Nem, asszem nem láttam őket.

Összezavarodva vetettem rá egy ferde pillantást.

 - Akkor honnan tudod, hogy fent vannak? - vontam fel gyanakodva a szemöldököm.

 - Hagyjál békén! - fogta meg a fejét és elszaladt, de nem jutott túl messze, mert beleütközött egy kapusba.

Röhögtem egy rövidet, és végre éreztem, hogy egy nagy kő gördül le a szívemről.

 - Lloris! - intettem és elindultam felé.

Éppen meg akartam kérdezni, hogy hol lehet a bejárat ezen a nyavalyás házon, mikor is egy gyönyörűen megfogalmazott magyar monológot hallottam meg. A nagy hangból, és a tartalomból ítélve Lexy-nek nem indul jól a napja.

- MI A JÓ BÜDÖS P*CSA?! MI? HE?! MIT KERESEL TE ITT?! TŰNÉS INNEN! KIFELÉ!

Kikerekedett szemmel jutott el a tudatomig, hogy a színes hajú lány nagy valószínűséggel nem az unokahúgom mellett ébredt fel.

- Brazil, spanyol? Esetleg francia az illető? - morfondírozott Lukas mellettem, mire gorombán a mellkasára csaptam. Nem merek, és nem is akarok belegondolni, hogy Alexa ki mellett ébredt, de az illetőt garantáltan seggbe rúgom! Ahogy egyre befelé haladtunk, a szívemről a 20 kilót, mintha levágtam volna az emeletről. Nevetéstől fulladozva közeledett felém Vera, és úgy láttam fáradtságnak kis nyoma sem mutatkozott.

 - Hála Szent Teréznek! - tettem a homlokomra kissé remegő, hideg kezemet, hogy lehűtsem. 

 - Ne neki köszönd! - vigyorgott rám a könnyeit törölgetve.

- Hé, majdnem keresztre feszítettem magam, csak hogy megtaláljalak titeket! - akadtam ki egy kissé, de idegességem egy szempillantás alatt eltűnt, mikor Roni megölelt. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy a veszély elmúlt. Ideiglenesen. Ugyanis vissza kell még jutnunk a német táborba, lehetőleg időben.

- Jól van... - öleltem át én is. - Mi történt az előbb Alexával?

- Valakit nagyon nem akart az ágyában találni... - vigyorodott el Podolski.

- Mondjuk úgy, megszívattam egy kicsit. - mondta még mindig hozzám bújva, de már az ajtót nézte. - Meg fog ölni!

- Az kéne még, hogy az idejövetelünk felesleges legyen! - képedtem el. - Mindenki tökéletes biztonságban haza fog jutni!

- Hogy kerültél te az ágyban? Mikor jöttél be? - hallottam Lexy egyre közeledő hangját, majd megláttam, ahogy az ajtóban egy párnával püföli Antonie Griezmann-t, már vigyorogva. Látszott, hogy a bosszú hajtja előre.

- Nyugi, nyugi! - védekezett nevetve a halálán lévő francia csatár. - Csak egy ártatlan tréfa volt! Nem feküdtünk le!

A lány egy pillanatra megállt.

- Még jó, hogy nem! - ütötte meg még egyszer.

- Alexa, kegyelmezz neki! - ordítottam, mert a lány hisztijétől zengett az egész ház.

- Ha nem kegyelmeznék neki, már rég halott lenne!

- Igaz... - morogta Roni.

- Alexa, lassan indulnunk kéne... - utaltam óvatosan az azonnali távozásra, és kikaptam a kezéből a félig elszakadt párnát. - Mondjuk most?

- Jó, jó! - indult el durcásan a szobája felé. - De mire visszaérek ne legyen itt!

- Majd otthon elmondom, hogy az én ötletem volt. - vigyorgott unokahúgom Griezmann-ra, majd lepacsiztak.

- Jössz egy fagyival! - kiabálta utána a focista, mire a lány csak intett.

Harminc istenadta perc alatt mindketten tökéletesen kész lettek, és leballagtunk a kocsihoz. Lexy egész idő alatt vöröslött a zavartól, Roni pedig próbálta elterelni a figyelmét a nevetésről, és belekezdett egy horror film nézésébe.

¹ Hola, todo el mundo... - Heló, mindenki...

² ¡Eh, Sergio! Özil y Podolski buscar! - Hé, Sergio! Özil és Podolski keresnek!

³ Maldita Sea! - A francba!